Zárd az ajtót

2008. szeptember 20., Szombat

Petiék Mallorca-n voltak nyaralni a múlthéten, péntek hajnalra ért velük vissza a repülő. Körülbelül fél három lehetett mire megérkeztünk az Izabella utcába. A nappaliban békésen beszélgettünk, hallgattuk az élménybeszámolót mikor is, lassan elkezdett kinyílni a bejárati ajtó. Először azt hittük talán a huzat nyitotta ki. Utána vettük csak észre, hogy a kilincs le volt nyomva így huzat nem lehetett. Peti és Bandi egyből kapcsolt hogy ez bizony betörő, elkezdetek rohanni az ajtó fele. A két apacs csávó sem volt rest menekülőre fogták lefele a lépcsőházban. Mi csak hallgattuk Zsófikával, hogy kergetik egymást a lépcsőn. Végül is nem kapták el őket, de ha úgy nézzük jobb is így, ki tudja másnap hányan jöttek volna vissza revansot venni. Egy a lényeg “Magyarországon NINCSEN cigánybűnözés”

Vékonyizáció

2008. augusztus 11., Hétfő

Végre lezártam egy újabb fejezetet az életemben. Kivettem a plastik kártya tartómból az összes havi bérletet amit 2004 óta gyűjtögettem. Ugyanis amikor zsebre rakom a “pénztárcámat” nagyon kidudorodik, amit nem igazán szeretek. A bérletekkel megspórolok körülbelül fél centit, ezen kívül a diákomnak is búcsút intettem, vele talán fél millimétert spóroltam. Következő lépés pedig nem más lenne mint egy új telefon megvétele a vékonyság jegyében, de ahhoz most már túlságosan vékony a “pénztárcám”

Szép tiszta Gufi

2008. május 23., Péntek

A héten másodszorra mostam le a Gufit. Hétfőn már átesett egy mosáson, kedden viszont esett az eső így esőcseppes lett ami nyáron szerintem irtó igénytelen, pláne egy sötét kocsin amin sokkal jobban meglátszanak ezek a foltok mint világos társain. Meg aztán hétfőn lusta voltam és le sem waxoltam, idén össz-vissz csak egyszer tettem meg így már ezért is fájt a szívem. De azért hogy valami újítást is vigyek a dologba vettem gumiápolót. Prevent márkájú, kis hengeres flakonban van ötszáért osztogatják a Tecsóban. Szerdai szerzemény, két napig csak nézegettem és már alig vártam hogy kipróbálhassam és megcsodálhassam milyen is lesz tőle a gumi. Csalódás. Persze nem azt vártam hogy a Matadorból majd Good Year Eagle F1et csinál, hanem hogy tényleg vissza adja egy kicsit a gumi markáns sötét színét. Valamivel azért persze sötétebb lett, de mégsem az igazi. Egy kis kutatómunka keretében utána olvasgattam mégis milyen a WS Platinum, de senki sem ajánlja, mindenki csak lehúzza. Az igazat megvallva a csomag azon része érdekelt volna ami lepergeti a vizet a szélvédőről, de szerintem ennek a célnak tökéletesen megfelel a teknősbékás wax is, kicsit teszt képpen majd kenek a szélvédőre, tuti úgyis van már rajta bőven belőle. A teknősbékás márkának is van amúgy gumi ápolója, csak macerás beszerezni arról nem is beszélve hogy jó lehúzkodós a forgalmazó honlapján lévő ár, a wax esetében is a Tecsó vezet ötszáz forinttal, sajnos ott viszont csak waxot lehet kapni semmi mást. De majd ha nagyon nem bírok magammal azért rendelek egyet

Nike

2008. május 18., Vasárnap

A nike híres arról hogy baromi jó reklámfilmeket készít, most sem történt ezmásképpen, az új reklámfilmjük csúcs szuper!

You need to a flashplayer enabled browser to view this YouTube video

Az utolsó cserkész

2008. március 20., Csütörtök

Kis srác koromból van egy nagyon éles emlékem ami ezzel a filmmel kapcsolatos.  Volt egy velem majdnem egykorú srác ismerősöm akik viszonylag gazdagoknak számítottak, az apuka egy menü húsipari cégnél volt nagyon magas beosztásban. Mivel a nyári szünetben sokat lettem volna egyedül - tesóm akkor már állandóan edzőtáborban volt, anyuék meg dolgoztak - és ők pedig közel laktak így sokszor átmentem hozzájuk játszani. Volt a srácnak számítógépe, de ami a legdurvább, saját videója a saját szobájában. Mindig is arra vágytam hogy majd egyszer ha nagyon gazdag leszek és megtehetem veszek én is egy saját videót a saját szobámba. Nos azóta sincsen saját videóm, ez talán elárul valamit. Egyik nap megmutatta ezt a filmet, illetve csak a “jobb” részeket. Én addig amit láttam legdurvább részt egy filmben az az volt amikor a Hófehérkében átváltozott a gonosz boszorkány, illetve azt a részt is csak hallgattam az előszobából, mivel nem mertem végignézni. Ebben a filmben azonban már az első jelentnél folyik legalább négy liter vér, durva volt, nem is mertem nézni. Bezzeg azt a részt mikor a nagy dagadt próbáltam sz*patni a csajt a medencébe azt komáltam. Lényeg a lényeg baromira féltem a filmtől. Mit ad isten egyik nap anyuék ezt vették ki a tékából, hogy majd leül a család és megnézzük. Általában több filmet vettünk ki mivel ha már kettőt vesz ki az ember van rá kedvezmény. A másik a Bambi volt vagy valami hasonló kategória. De a család többi tagja ezt akarta megnézni. Én próbáltam ellenkezni de nem hatotta meg őket. Tüntetőleg át is mentem a szobámba még sírtam is remélve megsajnálnak és nézhetjük a Bambit. De nem így történt. Amire élesen emlékszem hogy akkoriban még a tengerimalacom, Rezső volt a kis barátom, és éppen őt simogattam meg nyugtatgattam, próbáltam befogni a fülét, hogy ne hallja ő se amikor Cole a focista fejbe lövi magát a film elején. Aztán vártam. Abban bíztam átjön a család belátva, hogy ez bizony nem nekik való film nézzünk ingább a Bambit. Nem így történt. Ekkor egy kicsit csalódtam, hogy az hogy a fenébe lehet, hogy az én arany családom megtud nézni egy ilyen véres filmet, és a végén még azt is mondják egytől egyig, hogy - “Hűű de jó kis, izgalmas film volt”. Egy világ dőlt össze bennem. Miután nem jöttek át az első jelent után, leültem stunts-ozni, akkoriban nagyon sokat játszottam vele. Erről is van egy remek storym, de azt majd legközelebb.  Most viszont megnéztem a filmet és egyáltalán nem vészes, szóval nyugodtan nézzétek csak meg, nem harap mint azt én régen hittem

Mire is számíthatunk?

2008. február 26., Kedd

Van pár film amit már nagyon nagyon vártam. Ilyen volt a “Legenda vagyok”, illetve legutóbb a “Cloverfield”. Amiket biztos hogy megfogok nézni és igenis várom őket ezek a következők:

Jumper

You need to a flashplayer enabled browser to view this YouTube video

Hancock

You need to a flashplayer enabled browser to view this YouTube video

Dorka

2008. február 26., Kedd

Megszületett az unokahúgom. Kicsit ugyan kalandosan történt a péntek reggeli szülés. Tesómat betolták a műtőbe mi meg vártunk rá a műtőajtónál, közben ott várt egy másik apuka is, de mivel náluk hüvelyi úton történt a szülés így őt behívták, mert apás szülés volt. Nem sokkal később kihoztak egy gyereket, de a csecsemőosztályos nővér csak elviharzott vele nem kérdezett semmit sem, gondolta a 6os villamosra várunk ott. Mi meg gondoltuk ha nem szólt biztos az előbb behívott apuka gyereke. Majd mikor jön ki tesóm orvosa mi meg kérdezzük, hogy hol a gyerek meg minden rendben ment-e, közli, hogy már elvitték Dorkát csecsemőosztályra fél órája. Skeráztunk a csecsemőosztályra megnézni. Hát így első ránézésre olyan kis érdekes volt, azóta persze sokat szépült. Holnap már jönnek is haza

vadász

2008. február 6., Szerda

Egy hétig tiszteletét tette nálunk egy macsek. Először anyu úgy volt vele, hogy nem engedi be a lakásba, hanem majd a másik házban kell laknia. Aztán mikor megérkeztünk mondta, hogy jól van, maradjon az előszobába, de máshova tényleg ne tegye be a lábát. Estére persze már mászkálhatott a nappaliban is. Kedvenc helye az ablak volt állandóan ott nézegetett ki, a virágokat persze elpakoltuk onnan, jobb félni, mint megijedni elven. Az elején persze nagyon kis félénk volt, de nem tartott sokáig megismerte a lakást, és másnap már teljesen otthonoson mozgott. Hozzám nem jöhetett be, bár néha sikerült besurrannia, mint egy tolvajnak. A lányokat hamar felfedezte, és utána már egyre sűrűbben szeretett volna bejárni. Próbáltam ugyan kint tartani, akkor bosszúból nyávogott meg kaparta az ajtót, bár ez a hiszti sem tartott tovább két percnél, utána megunta és inkább lefeküdt. Egyszer azért legálisan is bejöhetett, akkor a csajokat átköltöztettem, ezt az alkalmat a szobafenyőm bánta, amit az óta sem tudok függőlegesre beállítani, hiába na, szeret fára mászni. Egyik nap voltunk kint a szabadban sétálni. Persze csak a kezemben, mert nehéz lett volna a gazdinak elszámolnom mínusz egy macskával. Lényegében jól megvoltunk, miután elment furcsa volt pár napig, hogy nem kell állandóan csukogatni az ajtót magam után.

 

a_vadasz2.jpga_vadasz.jpg

posta

2008. január 28., Hétfő

Új szép posta nyílt a falunkban, örül is neki apraja, nagyja. Az épület tényleg nagyon impozáns, eddig egy kis alagsorban húzták meg magukat a postai alkalmazottak, most viszont övék a Kánaán. Az eddigi két ablak helyett most öt ablak van, ahol ki lehetne szolgálni az ügyfeleket, de a megszokás nagyúr így csak kettőt üzemeltetnek. Így fordulhatott ma elő, hogy az elsőbbségi levél feladása - ami meg volt címezve, a kellő mennyiségű bélyeggel el volt látva, tehát csak oda kellett volna adnom, hogy rátegye az elsőbbségi matricát - kerek harminc percig tartott. De persze, csak azért mert épp előttem állt egy nagyobb cég két alkalmazottja, akik negyven darab tértivevényes levelet adtak fel, és kétszer beszéltek a Marikával, azaz a főnöknővel. Ezen kívül még az is aggodalomra adott okot, hogy épp a helyi újság szerkesztője hevesen fényképezte az épületet belülről, hogy majd megjelentesse a képeket, és mit ad isten, ha már ott állt a sor, akkor arról is csinál pár képet, biztosan nagyon jók lettek a képek. Aki majd olvassa az újságot mind ujjal fog mutogatni, hogy ki a fene, azaz idegen gyerek ott a képen. Nos, az én lennék

a vakond riasztó esete

2008. január 21., Hétfő

Van pár vakondunk a kertben. Apu már beszerzett pár remek vakond riasztó készüléket, ami távol tartja ezeket az állatokat. A riasztó körülbelül egy percenként rezeg ami olyan hangot gerjeszt amitől a vakond megőrül és kiszalad a világból, vagyis ha a világból nem is de a kertünkből mindenféleképpen. Legalábbis elvileg, a gyakorlatban azonban nem ilyen egyszerű a helyzet. A mi vakondunk teljesen immunis a készülékre és elég csúnyán megalázta azt

vakondtúrás


  • hp support chat
  • chad ochocinco parents
  • searchbugsearch engines
  • gregg olsen books
  • tea party gifts
  • la ink corey
  • search engines internet
  • bengals arrests
  • c span shelby foote
  • hp support quick test pro
  • greg olsen boulder
  • bea goldfishberg
  • zara phillips wedding plans
  • tea party hobbits
  • strawberries
  • chad ochocinco nascar
  • hp support englandhp support forum
  • la ink tattoos
  • burnout
  • connecticut football
  • levittown
  • bengals 08 schedule
  • search optics
  • raven
  • cspan presidents
  • forklift
  • search engines before google
  • search engines for kids
  • cspan journal
  • chad ochocinco traded
  • vince young 2008
  • panzer
  • new england patriots kim kardashian
  • new england patriots 07
  • chad ochocinco stats
  • bea exhibitors
  • connecticut 97.7connecticut attorney general
  • styling
  • chicago bears 09 draft
  • search operatorssearch people
  • oriole
  • randy moss autograph
  • new england patriots gillette stadium
  • greg olsen university of miami
  • chad ochocinco xpchad ochocinco youtube
  • dist 95
  • zara phillips wedding hat
  • new england patriots rumors
  • battleship lexington
  • chicago bears tattoos
  • ringers
  • hp support 530
  • loft
  • new england patriots 65
  • dis unplugged show notes
  • battleship vittorio veneto
  • randy moss yahoo stats
  • c span video contest
  • crop
  • mtv website
  • invest
  • clicking
  • search engines images
  • randy moss legal issues
  • connecticut renaissance faire
  • disassembledis boards
  • chad ochocinco vs skip bayless
  • connecticut quarry
  • vince young depression
  • battleship yamato 2010
  • search engines us
  • tribute
  • births
  • bling
  • new england patriots underwear
  • new england patriots 50
  • chad ochocinco 15
  • sectional
  • oroville
  • vince young to eagles
  • greg olsen twitter
  • zara phillips queen elizabeth
  • search 5500
  • battleship 1967
  • mole
  • hp support number united states
  • bengals merchandise
  • bea karp
  • c span yesterdayc span zelaya
  • mtv 5 cover
  • hp support error 1005
  • la ink 3rd season
  • search 2.0
  • bengals andy dalton
  • new england patriots needs
  • dis windsor wi
  • new england patriots 80
  • connecticut limo
  • c span ii
  • bea oracle
  • programmable
  • beau coup
  • search engines of the world
  • battleship history
  • assistance
  • mtv american idol
  • search engines and flash
  • randy moss korey stringer
  • dich
  • zara phillips kids
  • bea 71 16
  • new england patriots 98.5
  • surrender
  • randy moss arrested
  • bengals job fair
  • la ink yahoo answers
  • la ink show
  • bea fox
  • vince young 6
  • hp support 6500a plus
  • zara phillips dating
  • mtv overdrive
  • vince young status
  • battleship bismarck wreck
  • macau
  • la ink ink
  • sierra
  • connecticut 5 star resorts
  • offers
  • chad ochocinco career stats
  • barn
  • chad ochocinco ultimate catch cast
  • placement
  • hymn
  • search engines questions
  • zara phillips royal wedding picture
  • battleship galactica
  • jets
  • bengals 80's
  • tea party table settings
  • verses
  • bea binene
  • c span youtube obama
  • hp support greece
  • randy moss football cards
  • bengals kids jersey
  • tea party manifesto
  • freida pinto can't act
  • hp support englandhp support forum
  • connecticut post
  • shannon
  • new england patriots 1996 roster
  • bea per capita income
  • filing
  • mailbox
  • bea test
  • recent
  • bea rims
  • picts
  • silhouette
  • randy moss mix
  • battleship kirishima
  • chicago bears 2009 roster
  • vince young 10 11
  • connecticut education
  • installations
  • chicago bears 4th phase
  • maysville
  • search google cache
  • search jail inmates
  • millionaire
  • search 3 bodybuilding other index
  • connecticut juvenile training schoolconnecticut kids
  • tea party obama
  • novels
  • xanadu bengals
  • cspan question timecspan radio
  • 60 search engines virus
  • bea zuberbühler
  • bengals football
  • leaf
  • manchester
  • randy moss wonderlic
  • search 990 filings
  • vince young 3rd 30
  • greg olsen puzzles
  • search engines usage statistics 2010
  • zara phillips wedding date
  • primer
  • bea input output